Sohaország

Nagy vigyorogva, elődeim nevét
sem ismerve, okosként a tudatlanságban,
belépek az írok fehér csarnokába.

Oldalamon szintúgy vigyorogva,
- Csak mert én is ő is -
egy selymes-hajú tünemény
megszorítja tenyerem.

Mindennapjaimban
felnőtteket okítok, miként
lehetnek kevésbé értéktelenek
a zöld hadvezérek világában.

Mindez előtt meg izzadok,
küzdök, mosolygok, vért hányok,
csak mert azt mondják ilyen az élet.