Ismersz

Mit akarsz tőlem?

Te lennél az első ki

ledöntené hitem

és elveim szobrait.

Körbejárnád,

mint ragadozó

az agonizálót, és ha

lenne mivel

állva pisálnád le.

Mit akarsz tőlem?

Egy ígéretet?

Nem tudok. Elfogyott.

Faragni akarsz rajtam?

Vagy gúnyolódsz?

Tudod, hogy nem értem,

Rókák és Héják.

Rókák és Héják.

Forró gyűrűk.

Miért kiabálsz át

a másik táborból?

Nem hallom tisztán.

Csupán üvöltés?

Káromkodsz?

Miért kérdeznéd,

hogy jól vagyok?

Ismersz, tudod.

Utálsz, mert

ismersz.

Mile Stojic Testvériség és nővériség

Mile Stojic

Testvériség és nővériség

Ha újra megszülethetnék

és választhatnék, nem választanám

sem ezt a nyelvet, sem ezt a szakmát.

Sem e vallás jelét, sem e remény-

telen hitet. Nem fogadnám el

hogy gyilkosok tanítsanak az igazságra.

Nem választanám ezt az időt,

sem ezt az országot, melyben nincs

semmi vigasz. Sem e testvéreket,

akik eladtak. Sem ezt a népet,

mely gyermekeit feláldozza

az aranyborjúnak. Letagadnám

Saját nevem. Egyedül téged

választanálak újra, kit naponta

ezerszer körbetapogatok

hűséges és ragyogó pillantásommal.

Rendszerváltás

Csendes…

Minden csata előtt

a mező,

csendes…

A háborút

héják, rókák,

nők és férfiak

vívták.

Azt is csendesen.

Csendesen tépett

a köröm,

csendesen roncsolt

a fog,

csendesen szúrtak

a kardok.

A föld mélyvörös

volt,

az eget felhő

takarta.

Talán győztünk…

Lassú öregember

volt az idő.

A sok test, hús

rohadt.

A földet kimosta

az eső.

Emlékek

hevertek, mindenfelé.

Jött egy szél

és a felhőkkel

a bűz is elment.

Ezen a mezőn

minden…

minden csendes.

S most fütyörészve,

az új csatát

várom.