Karácsony előtt

Énekelnek, szeretnek,

áhítattal örvendeznek
a keresztények.

Nem félnek a mindennapi
gyilkos iramtól,
gyermeket anya,
anyát gyermek karol.

A fegyver is szeretetből
ropog.

Messze, távol,
de hegyeim még állnak,
keleten valahol.

Ritkán, de érzem,
hogy látnom kéne őket.

Hátulról egy fénylő,
súlyos tenyér vállamhoz ér.

Egy szülő.

Amim nincs

Volt nekem nem egy Lédám.
Csinszkám is sokfelé.

Táncoltunk vagy egymás vérét ontottuk az avaron.

Őriztük egymás szemét, és annak minden fényét.
Gyászruhában libegtünk be a bálokba.
Háborúztunk és szeretkeztünk bele az éjszakába.

Holdvilág volt, ami fényével árnyék betűket
vetített eddig le elmémből.
Kis szörnyeim, Bábáj és Ronin.
Volt párotok. Volt Lédám és Csinszkám.
De nem volt soha, soha Fannim.

Megpróbálnám

Mindeddig kibírtam. Hozzád se szóltam.

Veszélyes voltam, gonosz kit közelíteni rossz.

Talán pont a tiltás sodort felém.

Talán azért vagyok most utánad kötve.

Nem leszek félelmetes, nem fogok semmit megtiltani.

Valószínű, hogy őrült bika sem leszek…

Csak leírnám hogy minden pillanatod,
nyávogásod, mozdulatod, kérdésed és lépésed
több mint a fizika törvényei.

Felszúrnám zászlómra a leheleted, és azt lengetve,
emelnélek a magasba, hogy jobb levegőt szívj nálam,
hogy téged érjen elsőnek a napfény,
és a te árnyékod alá boruljon a világ.

Művészet

Színészet, életfelfogás.
Költészet, majmolás.

Festészet, pillanat-megragadás.
Zene, padlódobogás.
Szerelem, rózsaszín gyász.

Hazudok

Mozdulatlanságba fagyott minden gondolatom.

Hívlak, hívsz, írok és írsz. Szépen eljátszadozunk.

Egymás démonűzőjeként szolgálunk.

Csak közben nekünk is szarvunk nőtt.

Félni, megijedni. Ezt nem szeretnénk.

Kockáztatni? Nem tudjuk mi az már rég.

Minek is tudnánk? Ha minden mondatunk végén
ott van, hogy szép volt kimondani csak bár ne
te hallottad volna, és bár más örülne neki.

És milyen komolyan vesszük a pillanatot?!

Ott helyben fájna, ha nemet mondanánk.
Aztán ha éppen nem kérjük egymást,
meglepett undorral fintorgunk a másikra.

 Sosem mondtam, hogy nem tudnám játékon kívül
ugyanazt. Többet hazudok, ha nem játszom.

Utolsó év

Lebegek.

Lebegek bele a semmibe.

Csak megtörténnek a dolgok,
majd folyamatosan rájuk gondolok.

Utolsó évem tizenévesen.

Megvénültem.

Álmaim ágait lassan letörik.

Odabújnék valakihez,
csak becsuknám a szemem,

semmit nem tennék.

Lebegnék.

Egyszer válaszolok

Végig robog rajtam egy
rég elfeledett érzés.
Dobban, robban, lobban
majd hatalmasat koppan
a belsőm alig tele lévő
tere.

Fáztam, megtorpantam.
Feje mellkasomra hajtva,
gyöngéden zavaró
és még is izgató
macska hangon ennyit kérdez:
„Én vagyok a legszebb?”

Nem feleltem.
Nyelni se mertem.
Őrült közönyösségem ilyenkor agyon vert.
Lustaság? Mélaság?
Áhhh… művészlélek.

De fáj hogy belsőm és szám között
millió kilométeres táv felzabálta a szavaim.

Szép volt.
Szebb mint bármi lehet.
Romantikus közhely
a csillag, hold, napfény.

Ez emberi volt.
Ez lélek volt.

Így hát. Ezt kérdezzék tőlem.
Ezt este és reggel.
Az utcán, a járdán tépő szélben.
Ezt a vízben úszva a tenger parton.
Ezt a halálos ágyon.

Szorítsák hozzá tarkómhoz.

És majd válaszolok egyszer.
Egyszer.

Fodor-Nagy Gergely: Ismétlés

Egy szó, buta ürügy.

Butább azt az egyet sokszor mondani.

Közhely lesz a testből,
unalom a szóból.

És elmarad az izgalom

a Show-ból.

Birkanyál ízű lesz
minden találkozás.

Aztán a gyűlölt

csodálkozás,
más karja zár.

Fodor-Nagy Gergely: Kérhetnék?

Papír zsebkendők hevernek körülöttem.

Rosszat nem tettem…

Éreztem a fájdalmat a hátamon,
és a nyálad az arcomon.

Meglepő közönnyel fordulok le rólad,
nem kell több unalmas áhítat, sóhaj.

Kérhetek?

Szédelgők helyett akkor már szajhát,
vagy sznob dámát,

És nem kérek több drámát.

Szablyától ne féljen,
kezén vérem száradjon.

Fodor-Nagy Gergely: Mondj valamit

Nem tudom honnan.

De hallom.

Nem tudom, mit látok.

De úgy tetszik.

Nem tudom, hogy megfoghatom-e.

Hát nem teszem

Nem kérdezek.

Minek is tenném.

Akkor az egész eltűnne az égen,

mint az élet a télbe fújva.

Délczegh Nikolett

1992. december 21 én született. A 3.Számú Zrínyi Ilona Középiskolában érettségizett. Ismeretségünk a Négy Égtáj tehetséggondozóban született. Verseivel több pályázatot is nyert már. Tehetsége vitathatatlan.   

Délczegh Nikolett: Holtan élve

Fény gyúlt a halott lényben,
Bűvölt rideg képe,
Borzongatott sápadt teste,
Karjaiban alélt lelkem.
Csókjaiban élt a szíve,
Szemeivel perzselt engem,
Pusztaságban ringatott el,
Holtan élve mindörökre.

Délczegh Nikolett: Múlás

Hol, s mikor? Nem tudom.
Pattogott az ábránd,
Bánatos mosolyát,
Csak a könny mosta át.

Tiszta szavak hangzottak,
Mosták száraz szánkat,
Ingatag lábunkat
szilárdította a bánat.

Vágyteli keblünkben
ordított a hárfa,
Fuldokló elménkben
kialudta fáklya,
S némán kullogott el
szerelmünk lángja.

Fodor-Nagy Gergely: Száguldás

A test mehet.

Felszállhat repülőgépre,

mehet két vagy négy
keréken.

A test száguldhat
a föld minden
nőies domborzatát
gyalázva.

Rutinos őszinteséggel
szédülhet reggel.

A bennünk élő misztikus
massza
az idejét rohasztja.

Elszáguldunk.

Nem látjuk a folyókat.

Csillogó rezgésben
sikamlik rajtuk a fény.

Nem látjuk a fákat.

Türelmes könnyedséggel
miként tartják az eget.

Nem látjuk az embert:
A nőt és ők minket.

A test mítosz?

Ez lenne az új reményetek?

Kicsi Hang: Az én menyasszonyom

http://www.youtube.com/watch?v=xnvMcXsdjFI

Fodor-Nagy Gergely: Rendelkezz

Lehetek én a függőágy?

Megfeszülnék és bábként
védenélek.

Lehetek én a hinta?

Nyikorognék, míg te
a madarak közt jársz.

Lehetek én a faág?

Hűségesen tartanálak,
míg lógatod a lábad.

Lehetek én a tollad?
Megörökíteném az összes
gondolatodat.

Fodor-Nagy Gergely: Ősz

Vörös, sárga, barna,
tűz csöpög le a fákról.

Királynők, angyalok,
tündérek és más hazugságok
lábnyomai ropognak
a pompázó avarban.

A kis sárga pihéket kavaró
szélben,
összehúzódom, remegek
bár fáznék, de én
félek.

Fodor-Nagy Gergely: A téren

Kissé görnyedt háttal,
ülök a korláton.

Unottan nézem a teret.

Félhomályból tipeg elő,
néhány nagy KIS lány.

Magas sarkú cipőik úgy kopognak,
mint a koponyájuk.

Előttem elhallgatnak, nem nevetnek.

Bár állati ösztönöm
nőnek álcázott testükre vetné
magát, arcom kopár, fejem
csak bólint lazán.

Nem nevetnek, félnek tőlem.

Tudom róluk azt, amit ők sem tudnak.

Fodor-Nagy Gergely: A szer

Hajtsd a fejed vállamra.

Karolj, ha érzed, bánt a magányos óra.

Szívj és szedj.

Mert kábítószer vagyok.

Légy lázas, ha nem vagyok,
hallucinálj és remegj, ha nem vagyok.

És minden áron juss el hozzám,
addig hogy érezd a szagom.

Lógjon ki a hang az ajkadon.

Szedj be, szívj fel,

és ahogy áramlok véredben,

élvezz.

Fodor-Nagy Gergely: Felszabadulás

Csendes…

Minden csata előtt
a mező,
csendes…

A háborút
héják, rókák,
nők és férfiak
vívták.

Azt is csendesen.

Csendesen tépett
a köröm,
csendesen roncsolt
a fog,
csendesen szúrt
a kardom.

Vér-félhők és hulla
hegyek.

A föld mélyvörös
volt,
az eget felhő
takarta.

Talán győztünk…
kuporogtam
egy női felsőtest
és egy férfi
feje mellett.

Katanám beléjük
szúrva.

Lassú öregember
volt az idő.

A sok test, hús
rohadt.

A földet kimosta
az eső.

Kicsit felnéztem.

Csontok, fegyverek,
emlékek,
hevertek, mindenfelé.

Néhány koponyát
felvettem.

Vajon kié lehet?

Jött egy szél
és a felhőkkel
a bűz is elment.

Ezen a mezőn
minden…
minden csendes.

S most fütyörészve,
az új csatát
várom.

Fodor-Nagy Gergely: Szemét

Szemét voltam.

Zacskó, műanyag, maradvány.

Néhány szegény kutakodott bennem,
találtak újrahasznosítható kincset,
s romlott ételt.

Ha begyúltam fekete, büdös füstöt
árasztottam.

Mikor pihentem…
Madarak hordák szét testem.

„Csendes.”
az voltam majd lettem.
Jöttek gépek,
mindre rá volt írva vérrel:
„Barát, Testvér, Szerető, Remény”

Háborogtam…

Erősebben bűzlöttem,
patkányokat neveltem,
szennyet öklendeztem.
De lassan elhordták az utolsó szálkát
vérző ínyemből.

Fodor-Nagy Gergely: Oda, vissza

Elhajítottam forró gyűrűdet.

Próbáltam…

Próbáltam mást keresni.

A francba is!

Az ördög lánya vagy!

De szép.

Vörösen égsz
feketén, füstölsz.

Veled úgy dicsekednék,
de mások előtt nem jelensz
csak az én bőröm ég kéken?

Néha megölnélek.

Mást hívnék...
mást a helyedre.

De rajtad kívül mindenki
csak szerető.

Próbáltam…
próbáltam elhajítani forró gyűrűdet.

De újamra húztam,
hogy mikor hozzád érek téged is égessen.

Üdv.

Most kezdtem ezt a blogot. A célom megmutatni magam a nagyvilágnak. Ezt ne rossz értelemben értsétek. Költőként szeretnék a nyilvánosság felé nyitni. Hamarosan itt olvashatjátok is a legtöbb művemet.