Részeg emlék az első csókról

A lányt haza kísértem, hidegben de élvezettel.
Csengő vidám hangja mint motiváló szónoklat.
Keverednek az elemek a hasamban és véremben,
nem emlékszem
álom és emlék hol válik ketté.
Mintha egy földrengés közepén, az egyetlen stabil oszlop
én lennék,
ha ezt álomnak hívnám, villám nem csapna belém.
Ködösen rémlik az esti vágy
megtörtént vagy csak agyam fantáziájának élethű
tréfája?
Az alkoholtól sima agyam csak ezen feszül.
Megcsókoltam? Volt bennem elég tűz?
Ami bedereng emlék, vagy alkoholos vízió?
Mintha érezném ajkai ízét, vagy csak azt hiszem, hogy ilyen édes
lehet?
Mintha perceket töltöttem volna a hidegben csak úgy legyökerezve,
érzem, a bőrömön, szívemben.
De nem emlékszem…
Magához rántott vagy rántottam?
Vagy egyik sem, vagy mindkettő?
Nem kérdeztem, és lassan létezése is fikció.
Tényleg volt ő?
Éreztem ezt vagy csak aludtam egy jót?
Így kezdődött? És így is ért véget?
Volt egyáltalán vagy csak álmomban lelkem égett?

Évek

Feltámad a szél.
Furcsa decemberi eső
szurkálja az arcom.
Mindenem átázott.
Leszakadt a Tenger az égről,
nem írom le őt.
Feltűröm ingujjam,
feltúrom a hajam.
Írhatnék arról, hogy
Évgyűrűk nőnek szemem alá
Homlokomon egyre nagyobb a sivatagosodás.
Héják márványos csontjairól az avarban,
csöndjükben nem vagyok zavarban.
Hogy mitikus barlangrajz vagy
koponyámban.
Bűnökről és távolságról.
Hóról, és arról hogy az sincs.