Már nem ismernek az emberek.
Látják hogy valaha más volt a hajam,
a szemem máshogy csillogott.
Már nem is vagyok fontos,
nem kapok jegyet.
De a tárgyak ujjonganak értem.
A Kossuth-szobor mosolyog rám,
kérdi, hogy vagyok?
Az ajtók maguktól nyílnak,
a radiátor magányosan üdvözöl.
Nekidőlök, mint régen.
A gyerekek meglepetten:
"Mit keres itt ez az
idegen?"
Ott az ablak, amit miattam
cseréltek,
amin kimásztam és szöktem.
Utódok közt zenél a folyosó.
Tapasztalt, barátságos öreg vagyok.
Artemisz átölel, gyermek lettem,
zavart voltam,
pedig mást ígértem.
Ez voltam itt mindig,
most újra emlékszem.
Sziget voltam, és elöntött a víz.
A számban kong egy régi íz.
Tanították nekem ezt, ezek a falak,
de rossz diák voltam.
Kimentem, Kossuthra néztem,
Ő tudta, ha féltem.
"Vigyázok rá." Ígérte.
Ennyi elég volt, mosolyogtam,
elköszöntem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése