Elveszítve

Szétmállok mint
agy az alkoholban
és szétterjedő lelkiismeretem biztosan
nem tölt meg...

Túlparton

A túlpart, a túlpart úgy várom.
Ott semmisül meg minden álom.
Majd halkan súgom, itt vagyok,
Itt lehelem ki utolsó mámorom.

Majd remegve surran ki számon
Milyen ruha volt rajtad, és milyen lett volna
Hogy milyen fát ültetnék előre és hátra.
Hogy csak rajtuk lógjon a bánat és a hinta.

Utolsó kis szusszanásban
Kiejteném, mosolyod márvány minta.
És ott csuklana el fejem lefele
Tenyerem tenyeredben merevedne.

A túlparton, hol álmomban meghalok,
Megígérném hogy feltámadok,
Utoljára, akkor egyszer, hazudok.

Összeollózva

„Én nem beszélek hisz tudjátok
Itt minden úgy van, ahogy vártátok
De más az érzés és más az elme”
Itt minden el lett vetve.
„nem változnak a nappalok
se jobb, se rosszabb nem vagyok
nem változnak az emberek
ne izgulj, itt nem változik semmi”
Nem tudunk új arcokat venni.
„Aki bennem él, az nem egy tiszta elme
Az életéhez nincs elég türelme
A halálához meg még nem elég bátor”
Mélyen belül csak úgy lapátol.
" a világ botrány
de holnap mégis élni kell."

Mit miért?

Mit, mit, mit
akartak mondani?
Türelem. Az őrület precizitása.
M I T !? Akartál?
A fák közt mit akar a kismadár?
Mit súgnak a vacogó fogak?
Mit akarnak a képek
hirek, emberek,
videók és a könyvek?
Mit mondott igazából a lány,
és mit mondott az a báb?
És mit mutat a jobb kezem
és mit a bal?
És miért futna el a lábam?
És miért is kérdezek?
Szedd össze magad
te szerencsétlen.

El kéne…

Szednem kéne valamit
erre a nyomasztó szomjra.
Valamit ami hülyít
ami sötétet hoz az agyamra.

El kéne dobnom a kardom
nincs mit szolgáljon.
El kéne felejteni
milyen embernek lenni.

Csak esélytelenül nézni
a vizek hogy apadnak ki.
Nem kéne minden este
Tenger Szemmel álmodni.

Meg kéne érteni
mikortól elég.
Nem jó látni.
A világ elég.

Föld színű szememmel
úgy is csak besároztam
azokat a ragyogó vizeket
csodás Tenger Szemeket.

Ragadós idők

Laposak a sorok, az idő csak úgy mozog.
Kissé csigatempó. Ki hinné, így is mint ki kocog.
Voltam már indián, s most 23 éves kisfiú,
ki a vágyakba folyton belehull.
Harag nélkül, csak úgy, megütném Istent,
tudom, utána ő segítene fel engem.
És táncolnék, mint mindig, csakis cikisen,
hogy ki bájosnak tartja, meg ne vessen.
Más szemében csillannék, innék mosolyt
ragadnék is mint a piszok.
Golyót kapok, de nem baj, bolond vagyok.
A vágy csak úgy zakatol, és gagyog,
itt-ott táncol, iszik, és bazsalyog,
és feltámadok. Velem a véredben találkozol.

küszöb

Jurtának is van küszöbe
és oda mész vele ahova csak akarod.
A világítótoronynak is van,
csak vakít a fénye mi menteni akar.
És ha ott állnál az enyémen
beengednélek.

Ordító lélek

Ordítok mert félek,
hisz meghal a néma lélek. 
Kínom a puszta lét lett,
elsülyedtem szavaidban,
mint ki belefutott a futóhomokba.
Súly lepi el mellkasom,
amint tölti a homok.
És gyűlölőm, és félem, és szeretem
gazdám mint a vert ebek,
és sajnálom ki engem elvert.
Minden mi lesz hideg és hűvös,
mert minden mi volt bűvös.
A levegő most olyan különös.
Nem nyomja vállam, de húzza tüdőm.
Ordítok és félek, csak erről beszélek.
Hal vagyok aki csak bolyong.
És tátogok , még sincs mit mondanom.

Kiégett kép

Kopár és szúrós sziget volt. Száraz volt ugyan, de nem volt sok fa a környéken, így nehezen lehetett csak tűzifát találni. Végülis estére sikerült tűzet rakni. A háború előtt nem sokan laktak a szigeten. Most én vagyok az egyetlen lakos. Igazából hatan indultunk el, de csak én értem el idáig. Nem is tudom hogy sikerült. Nem én voltam a legügyesebb vagy erősebb. De a többiek túl jó emberek volta, túl sokszor segítettek másokon a maguk kárára. Talán ez az egyetlen különös képességem. A szerencse. Bár nem tudom mennyire szerencsés egy olyan korban élni ami ki van égve, folyamatosan az életedre tőrnek és egyedül vagy. A szigetre éppen, hogy átevickéltem. Úgy gondoltam itt biztonságosabb. Most is a keleti parton raktam tűzet a hegy lábánál, hogy a túlparton le vegyék észre a fényeket. Könnyű nap volt. A nap előtt keltem valamivel. Megint azt álmodtam. A reggelim hal volt paradicsommal. A kiégés előtt utáltam a halat, de már túl nagy luxus lenne ez. Reggeli után a nap nagy részében egy hajón dolgoztam. Azaz, javítottam. Nem túl egyszerű, főleg hogy ezelőtt soha nem foglalkoztam hajókkal. Utána a sziget egy régi elhagyott kisvárosába mentem egy kis portyára. Apró dolgok után kutattam, konzervért vagy konzervnyitóért. Találtam is egy babkonzervet. Egy lakásban aztán kezembe került egy kép. Egy percig mozdulatlanul tartottam a kezemben, majd zsebre vágtam. Utána már siettem vissza a táborba. Éjszakánként leszokott hűlni a levegő. Be is takaróztam alaposan. A tűzön a babkonzervet melegítem. Nem olyan nagy fogás, nem ritka. A tűzbe bámulva eszembe jutott a kép. Előveszem. A képen látható lány nagyon hasonlít rá. Ugyan úgy kék szeme volt. Imádtam a szemeit. Tudom, közhely ez már kicsit. De nem érdekel, attól hogy valakinek valahol tetszett egy szempár, nekem az övé tetszik és azt akarom mindenki tudja, gyönyörű volt. És bár sokszor eltudtam veszni a ragyogó szemeiben, a mosolya még ragyogóbb volt. Nem az a szűk, vagy álmosoly. Hanem az a ragyogóan széles, mintha a vidámságtól szétfelé robbanna mosolya. Az ember úgy gondolta néha azért, mert az a sok kedvesség nem férne máshogy ki. Úgy ment el, hogy azt hihette csak ugratom vele, hogy csak gúnyolódom. Naívság volt azt hinni nem kell ezt elmondani. De imádtam a mosolyát. A képen a lány egyáltalán nem ő. A haja is más, a képen a lánynak fekete haja van, és a bőre is barnább. Valami tengerparton áll és mosolyog. Őt is elakartam vinni ilyen helyekre. Tudom, hogy imádta volna, én meg imádtam volna őt. De a háború közbeszólt, és a világnak vége lett. A képet nézve eszembe jutott mennyiszer kellett kérnie, hogy átöleljem éjszaka. Istenem, milyen bolond voltam. Nem csak akkor kellett volna, hanem minden nap háromszor mint a főétkezéseket. Egy kiégett világ kiégett szigetén nézem egy vadidegen képét és azt hiszem ő az. Lehet én is kiégtem. 

Nem tudják

Mindent leírtak már
még is minden kimondatlan.
Honnan is tudná 
Petőfi, az én szívem milyen szikla?
Honnan is tudná
Arany, hogy te milyen vagy?
Honnan is tudná
Ady, hogy a bennem lévő őselem zokog?
Honnan is tudná
Babits, hogy börtön a tornyom?
Honnan is tudná
az összes többi, hogy nem eszem és alszom?
Honnan is tudnák,
milyen kék volt az élet
ami másé lett.
Hisz utánozhatatlan minden ítélet.

Péniszagyúa

Csonka hon, csonka lélek

ide is oda is keféltek.
Bástyák dőlnek össze,
a romokon kisfiúk tapasztalatot mesélnek.
Szar alaknak lenni átlag.

Jogosan fogd be orrod, és aludj egyedül.

Átgondolom még azt a faházat a hegyekben.

https://soundcloud.com/fodorszki/fodor-nagy-gergely-nem-tudjak

Pizgyec

Pizgyec. Pontosan nem is tudom ez mit jelent.
De pizgyec, mit tettünk a létezéssel?
Őrült időjárás. Igen, az az őrült,
és a józan gyárkémények TISZTA hasznot adnak.
Nyeld le, hogy robot vagy, kábel és fém.
És olcsó.
Pizgyec. Szlává uk…. bazdmeg.

Átgondolom még azt a faviskót a hegyekben.

Látlak még

Csapjunk bele.

Ha ez kell, ez lesz.
Csak játszani akartam,
anélkül, hogy ölsz, és öllek.
De ha ez kell, ez lesz.
Ne vedd le a köntösöd.
Ne…
Ha a szeretet étel, hát éhezzünk.
Ha ez kell, ez lesz.
Igen.
Bogaram.
Ez lesz.

Letépjem a köntösöd?
Megtehetném.
Csapjak szét az elemek között,
árasszam el remegéssel combodat?
Kaparnád a falat.
Bőr ragadna fogunk közzé.

Nem lenne muszáj csukott szemmel,
hiszen így olyan üres a szoba.
De ha így kell, hát így kell,
Bogaram.