2017. április 27., csütörtök

Jégmezők



Birgin félrészegen feküdt a sár és disznó ürülék keverékében. A szokásos éjszakai tevékenységének végén járt. Azaz jól berúgott, talán megvert vagy megölt valakit, és pár nő lábai közzé is becsúszhatott. Mikor már így a végén van a mulatságnak nem nagyon szokott emlékezni a dolgokra.
Mindig ilyen volt, ezért kellett elhagynia a Jégcsarnokot. Akkor még az apja volt a király, ő helyezte a királyságnak az eldugott, sötét zugába. Végül is jó itt neki, itt nem akadnak fenn egy szajha meghágásán, és senki nem botránkozik meg egy-egy verekedésen. Ez nem egy trónterem. Messze nem az. Sár és disznószar, sötétség a nappalok döntő többségében. Az emberek is pont ilyen minőségben.
Hiába lett a bátyja a király, aki szívesen látta volna ismét odahaza. Ő nem ment.
A két bátyja a királyság hőse, Edzard és Dellinger. Edzard már ifjúként is bizonyította rátermettségét, és vezető képességeit. Királynak született. Dellinger meg csatára. De nem ám a Birgin féle mocskos, sötét förtelmeket idéző harcokra. Fiatalabbik bátyja ugyan sosem volt kimondottan viráglelkű, igazi északi harcos volt, de nemesi értelemben.
Két fivére már kiérdemelte a nép szeretetét, míg Birgint örülnek, hogy elfelejtették. Azt mondogatja magának, hogy ő is örül.
A fetrengés közben egy idős alak lépett mellé és kis várakozás után megszólalt.
-        -  Haza kell menned. Ezt akarják az istenek.
-        -  Basszák meg az istenek.
-       - Végül is lesz tőlük egy fiad. Szóval jól szólsz.
-        -  Hogy mi van?
Az öreg eltűnt, Birgin meg elaludt.
Reggel kissé szédelegve ébredt, arcán sár. Bűzlött mint egy gondozatlan istálló. Odabotorkált egy hordóhoz, ami tele volt vízzel. A víz felszínén képződött jégréteget ököllel átütötte, majd a csípős vízzel megmosta az arcát.
Egyetlen ember sem foglalkoztatta akik a reggeli dolgaikat végezték. Lassan odaért a hosszúházhoz amiben lakott. Belépett és az első alkalmas helyen leült. Becsukta a szemeit és mély lélegzetet vett.
Meleg volt. Janli lépett be a terembe. Janli volt az egyetlen aki Birginnel tartott annakidején. Öreg barát volt, aki sokszor mentette meg az életét. Most kicsit aggodalmas arccal közelített.
-         - Uram. Egy asszony van itt.
-         - Küld el.
-         - De azt állítja gyermeket vár.
-         - Bassza meg, napjában 5 ilyen kurvát hajtasz el. Mi a franc akadályoz most meg ebben?
Janli nem érkezett reagálni, a terembe még egy ember belépett. Egy asszony volt. Gyönyörű és sugárzó. Nem furcsa erő lengte körül. Igen, Birginnek rá kellett jönnie. Ez egy tündér.
-         - Mi a…
-         - Hát te lennél Birgin, a veszett.
-         - Veszett másnapos. Igen.
A nő közelebb jött és végig Birgin szemébe nézett.
-         - Nem tudod miért jöttem igaz?
-         - Ahova én járok oda tündérek aligha. Ezért meglepne ha megdugtalak volna. Janli, hozz sört.
Janli kicsit zavarodottan, de elindult sörért.
-         - Kétségkívül nem igen jártam még olyan helyen ahova te mulatni jársz. De tegnap te sem jártál azokon a helyeken.
-         - A frászt nem. Érzem is mély nyomot hagyott bennem az élmény.
-         - Valamiféle élmény biztos. Éjjel velem voltál. Elkezdtük teljesíteni a sorsunk.
Janli visszaért a sörrel és töltött egy korsóval Birginnek.
-         - Már megbocsáss, de én most is azt teszem. – És meghúzta a korsót.
-         - Látom nincs más választásom.
A tünde odahajolt Birginhez és kezeivel megérintette a halántékát. Birgin kezeiből kiesett a korsó, a sör kifolyt és szétterjedt a padlón. A férfi elméjében rengeteg minden lejátszódott.
A sötét erdőben volt, halvány fények, kék sugarak és foltok, a nő vonaglása és csókjai. Szinte érezte a behatolást is. Soha nem érezte úgy sex közben, hogy bármi többet jelent ez állati ösztönnél. De ez a tündér valami több volt. Valami egészen meleg és megnyugtató érzés, amiből sosem elég egyetlen percre sem. Általában sex után rögtön minden érdeklődése elvész egy nő iránt. Semmilyen formában nem érdekli egyik sem órákon át, míg újra el nem kapja az ösztön. Ám ennél a jelenésnél, ez a belülről kifelé melengető érzés szűnni nem akaró vágyat indított meg.
Aztán ez megszakadt. Egy magzatot látott vörös vények közt. Majd egy gyermeket, majd egy férfit. Eszébe jutott az az öreg. Szóval a fiam.
Újabb váltás után egykori otthonában volt. Látta a testvéreit és, azt hogy meggyilkolják őket a Tél Gyűlésén. Remeget a haragtól és ordított.

-          - Szóval ez itt az Egyenlőség Forrása?
-          - Igen. Itt minden és mindenki elveszti varázsképességeit. Itt én is csak ember vagyok. És mivel a halál előtt mindenképpen egyenlők vagyunk, ide járnak azok akik nem kívánják tovább folytatni az életüket.
Birgin Astridra nézett és magas hangon elkezdett nevetni, majd belevetette magát a vízbe. Így kell lennie, az utamba került, mert ide kellett érnem. Itt az őrület varázsa is megszűnhet. Normálisként halhat meg.
Aztán Astrid is beugrott. Kétségbeesve próbálta kirángatni Birgint. De Brigin sokkal erősebb volt, és ahogy megragadta a lányt, hogy ellenálljon, azt is magával rántotta. Lassan úgy tűnt mindketten odavesznek mikor feltűnt az az öreg aki akkor éjszaka is. Kirántotta Astridot Birgin kezei közül. Most már nem is tűnt öregnek.
Birgin alig volt már magánál, és azt hitte a másik alak bántani akarja Astridot, ezért neki esett és elkezdte ütlegelni. A férfi arcát teljesen szétzúzta ahogy újra és újra lecsapott. Astrid már kinn volt a vízből és sikítva kiabált.
-         -  Ő az apám!!! Hagyd mékén!!!
Birgin az egyenlőség vízében nem vesztette el az őrületét sem az életét. De kis híján megölt egy istent.


A Jégcsarnokban a Tél Gyűlésén rengeteg ember volt. Senki nem ismerte fel Birgint a csuklyája alatt. A látomás miatt nagyon jól tudta kiket keressen. Minél hamarabb akarta, még mielőtt vészesen közel kerülnek a testvéreihez. De ez nem ment olyan könnyen, a tömegben túl sok arc volt.
Későn is vette észre az egyik merénylőt. Már ekkor érezte. Túl messze volt és túl sok ember volt kettőjük között. Elkezdett felé haladni, tolakodni.
Ekkor vette észre, hogy másik bátyja a terem másik oldalán van. Rá ébredt hogy csak az egyiket mentheti meg. Ettől iszonyatos harag ébredt benne és elkezdte durván arrébb lökni az embereket. Mindhiába. Pont mire kiért a tömegből és testvére elé lépett a merénylő már a kardjával a döfő mozdulatot végezte. Birgin annyit tudott tenni, hogy a kard útjába áll. A hideg penge átszelte a gyomrát, és kitört a két lapockája között. Őrült tekintetében izzott a harag, és kis harci fejszéjével többször is lesújtott a támadó fejére.
A másik oldalt is ki álltások zavarták az emberi fület. Nemsokára ki lehetett venni a hangzavarból, a király halott.

Csak egy fivére élte túl, akinek sosem született gyermeke. A vérvonalnak vége. Gondolták legalábbis sokan. De Birgin hős lett, és megjelent Astrid a fiúkkal. Aki 16 év múlva király lett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése