Reggel

Csöndben járna kezünk,
nem esne szó,
annyi sem
"kéred a sót?"
Az ablak nyitva lenne,
csak a függöny lebbenése
okozna bársonyos neszt.
Néznék mogorván
de csak mert megrágott az ágy
és még nem rakott össze a nap iránti vágy.
Hogy mit eszünk
kiderül abból
melyik szekrényt nyitjuk,
ezért sem kell megszólalnunk.
Csak heverni kéne az ágyon,
mint két megtermett parázs.
De így minden rakéta megtalál.
Elindulnánk és bezárnánk
a kis zugba ezt a csendet, csak magunknak.
Mikor másfelé fordulunk,
a csók a homlokodra
a reggelt pecsétként zárja.