2012. február 24., péntek

"Kedves Hallgatók,

akik egyrészt a Bessenyei Tehetséggondozó Pályázat
szépirodalmi kategóriájára művükkel jelentkeztek,
másrészt pedig régi író-ismerőseim!

Mint azt Önök közül bizonyára többen hallották már – hiszen egyrészt az eredményhirdetésen is elhangzott, másrészt személyesen élőszóban illetve néhányukkal emailváltásokban is felvetődött a téma –, a második félévtől szépírói műhelyt szeretnénk létrehozni a főiskolán, elsősorban az Önök részt vételére számítva, illetve az Önök munkájának támogatására. Egy „helyet”, ahol az írással foglalkozók munkáikat bemutathatják és megbeszélhetik egymással és másokkal, ahol tapasztalatokat szerezhetnek és cserélhetnek, ahol baráti és korrekt értékelést kaphatnak és mondhatnak, és ahol támogatást is szerezhetnek munkáik publikálásához - mindezt jókedvű, kötetlen összejöveteleken. Jelen levelemben egy afféle alakuló gyűlésre hívnám Önöket – jöjjünk össze, ismerjük meg egymást és találjuk ki közösen az irodalmi műhely kereteit: mikor, hol kerüljön sor az összejövetelekre, hogyan nézzen ki egy-egy műhelyfoglalkozás menetrendje, stb. A műhely nyitott, ha vannak olyan ismerőseik, akik a pályázaton nem indultak ugyan, de írnak, vagy ha nem is írnak, érdekli őket a munka, az irodalom, az olvasás, netán kritikai vénájuk van, és szívesen bekapcsolódnának az ott folyó beszélgetésekbe, az ajtó előttük is nyitva áll – nem beszélve azokról, akik a pályázaton részt vettek, de emailcímük nincs meg nálam, vagy esetleg rosszul olvastam ki, s ezért nem kapják meg ezt a levelet (ha ilyen emberről tudnak, kérem, továbbítsák neki ezt a levelet). Kötelezettséget a munka nem róna senkire, ha valakinek nem tetszik, bármikor otthagyhatja, mint ahogy menet közben is be lehet csatlakozni újonnan érkezőnek. Őszintén remélem, hogy a helyszín tekintetében is találunk olyan lehetőséget, amely az „iskolai hivatalosságot” ki tudja küszöbölni teljes egészében. Első alkalommal azonban még, mivel nincs más, az Irodalom Tanszékre invitálom Önöket, a B.épület 213-as szobájához. Időpont: február 28., kedd, 17.00 óra.
Várom visszajelzéseiket, számíthatok-e részt vételükre! Ha valaki eljönne, de abban az időben nem tud, elér ezen az emailcímen, vagy személyesen a B.épület 234-es szobájában hétfő kivételével minden nap (persze tartok órákat is, úgyhogy nem ülök bent állandóan)

Várom Önöket,
üdvözlettel
Antal Balázs
főiskolai adjunktus
Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet"

Ember

Ember vagyok, önző vagyok.
Ember vagyok, gyűlölök.
Ember vagyok, hús vagyok,
hormon vagyok.

Ember vagyok, apám büszke kell hogy legyen.
Ember vagyok, élő máglya kell tüzemnek.
Ember vagyok, és hiába vagyok okos
nem én találom fel a spanyol viaszt.

Ember vagyok valaki mására.

2012. február 22., szerda

Valami új

Nagy kihívást vállaltam.
Elkezdtem az anyaggyűjtést, és az alapok lefektetését egy Fantasy regény sorozathoz. Az ezzel járó munka nehéz. Nehezebb mint gondoltam. Bár ez azért is így van mert magasra tettem a mércét. Nem vagyok túl sok mindenben jó. Versekben, alkotásban viszont igyekszem minél jobbat kiadni a kezeimből. Így a fantasym mércéje George R.R. Martin A tűz és jég dala című hétrészes regénye amiből az HBO sorozatot készített Trónok harca címmel. (ami az első könyv címe is.) A másik mérce adó alkotás a mindenki által jól ismert Tolkien alkotás a Gyűrűk ura.
A függelék hamarosan elkészül. Ha kéritek majd közzé rakom.

2012. február 20., hétfő

Visszatértem

Egy hosszabb ideig nem foglalkoztam a bloggal. Ennek több oka is volt, bár szerintem leginkább a lustaság. :)
Azonban így sem tűntem el teljesen hiszen a Bessenyei Tehetséggondozó Műhely és a Nyíregyházi Főiskola Bölcsészettudományi és Művészeti Karának Tudományos és Művészeti Tanácsa a TÁMOP 4.1.1. A-10 sz. pályázat keretében első helyezésig jutottam még decemberben.

Így gondolom

A házak leépülnek, a fák kiszáradnak.

A madarak sem élnek örökké és végül
őket is a föld eszi meg.
Haldoklik a mosoly a szánkon,
a könnycsepp a szemünkben.
Haldoklik a táj.

A csecsemő is az anya karjában,
az apa is mikor haza ér fáradtan.

Mindig. Mindannyian.

Reggel mikor felkelünk,
és este mikor nedvesen benned vagyok.

Én is. Te is.

Bár ne sírnék senki után
és bár ne sírna senki utánam.
Szűnjünk meg együtt és legyünk
olyan holtak amilyen élők.

Játsszunk…


Játszunk csendet.
Játszunk születést,
cselt, vadászatot.

Játsszuk azt, hogy a szemünk beszél
és az ajkunk lát, és én megvakulok.

Játsszuk azt, hogy a bőrünk köntös,
 amit csak én tudok levenni rólad.

Játsszuk azt, hogy az akarat kötél,
a szeretet meg étel.

Játsszuk azt, hogy gyermek vagyok,
ki gyermekével beszél.

Játszunk, és ne tegyünk semmi mást.

Nem félek

nincsenek végleteim
maga vagyok a semmi
nem eszem mert nem élek
nem élek mert nem félek

nem szólítanak nagy vadak
nem rohanok mint a patak
gerincem karó
egy helyen földbe szúrható

nincsenek végleteim
maga vagyok a semmi
nem eszem mert nem élek
nem élek mert nem félek

füstölögnek a holt erdők csonkjai
pokrócok hevernek romjain
szerelmi tusa mindegy kivel
a világ embernek így múlik el

nincsenek végleteim
maga vagyok a semmi
nem eszem mert nem élek
nem élek mert nem félek

Akinek Csinszka jutott

Csinszkák, Csacsinszkák
csizmák tapossák Fannim sírját.
Megfúlt. Leszúrtam.
Az ujjaim késként vágtál fel ereit.
Hát nem simogatom.

Csendben tűröm. Gyászolom.
Fannim, elátkozott.
Ő Léda akart lenni…

A dalt elfelejtik

Tábortűz.
Egy régi hely, új tűz,
letört ágak, vér nélküli sebhelyek.

Körbeülik.
Beszélnek. Nem arról mint régen.
Arról már nem lehet, már nem olyan könnyű.

Egy részeg fiú feláll, és szónokolni kezd:
Igyál és kiabáld: magyar föld, holtak pora,
igyál és ne légy olyan buta, ki elhiszi, létezik Buddha.
Bő nyál a számban, most rátok fröcsög.

Most nevet aztán folytatja.

A nap egyedül. Az eső társaságban.
Az eső eltűnik, a nap utol nem érheti kedvesét
és csillag gyermekeit.

Majd leül. Hallgat. A szó rezeg, a dalt elfelejtik.

Nem írok semmi szépet

Nem írtam még verset.
A rímet hírből sem ismerem.

Nem értem a jó ember rossz imáját?
Akkor tényleg nem írtam még verset…

Nem lihegek a szabad választás templomában.
Akkor nem is fogok verset írni?

Engem valaki megteremtett.
Akkor ezek a vakság sorai?

„Valami fáj”


Távoli hang csak a zaj.
Kihívásnak éreztem és ellent akartam mondani.
De igaz.
Mintha egy kép folyna szét,
úgy mállik darabokra a régi zaj.
Mintha homályosan hallanék.

Néha már a sorompó is távolság.
Ha azon túl mész már alig látsz vissza.

és megrázkódik a táj és valami tényleg fáj.

Ott akarom majd befejezni,
ahol először vettem levegőt,
és először akartam ölni,
hogy végül meghaljak.

Igazából…

Csillog az ég. Fekete kristály, ami mindent körbe vesz.
Nálam idősebb wiski a poharamban. Gyenge vagyok hozzá,
kell a kóla.

Igazából sörös vagyok.

Igazából ideje felállni.

Igazából nem vagyunk madarak,
nem repülünk. Az agyunk sem Sors kapitány,
hiába szeretnénk.

Igazából mi igen is gyűlölünk. Valamit mindig.

Igazából félhetünk. Bátrak is félnek, vagy meghalnak.

Igazából iszok az egészségedre, és tényleg visszavárlak.


Otthon villámlik


Otthon villámlik.
Felkapnám a telefont és tárcsáznék.
De vagy pénzem nincs, vagy csak lehetetlen.
Képeket nézek.
Azokon süt a nap. Ott barnulok, ott szomjazom.
A vérem folyik, hol sok le, hol sok fel.

Néhányon nem vagyok rajta.
Mosolyogva nézem, és csak középre megy a vér.

Félek. Nem is. Csak hasonló.
A hiány az valami hasonló. Félelem.

Otthon tán már esik az eső.
Talán még villámlik is még.
Én vigyáznék. Aludjon és álmai ne dörögjenek
az égbolttal együtt.