Ismersz

Mit akarsz tőlem?

Te lennél az első ki

ledöntené hitem

és elveim szobrait.

Körbejárnád,

mint ragadozó

az agonizálót, és ha

lenne mivel

állva pisálnád le.

Mit akarsz tőlem?

Egy ígéretet?

Nem tudok. Elfogyott.

Faragni akarsz rajtam?

Vagy gúnyolódsz?

Tudod, hogy nem értem,

Rókák és Héják.

Rókák és Héják.

Forró gyűrűk.

Miért kiabálsz át

a másik táborból?

Nem hallom tisztán.

Csupán üvöltés?

Káromkodsz?

Miért kérdeznéd,

hogy jól vagyok?

Ismersz, tudod.

Utálsz, mert

ismersz.

Mile Stojic Testvériség és nővériség

Mile Stojic

Testvériség és nővériség

Ha újra megszülethetnék

és választhatnék, nem választanám

sem ezt a nyelvet, sem ezt a szakmát.

Sem e vallás jelét, sem e remény-

telen hitet. Nem fogadnám el

hogy gyilkosok tanítsanak az igazságra.

Nem választanám ezt az időt,

sem ezt az országot, melyben nincs

semmi vigasz. Sem e testvéreket,

akik eladtak. Sem ezt a népet,

mely gyermekeit feláldozza

az aranyborjúnak. Letagadnám

Saját nevem. Egyedül téged

választanálak újra, kit naponta

ezerszer körbetapogatok

hűséges és ragyogó pillantásommal.

Rendszerváltás

Csendes…

Minden csata előtt

a mező,

csendes…

A háborút

héják, rókák,

nők és férfiak

vívták.

Azt is csendesen.

Csendesen tépett

a köröm,

csendesen roncsolt

a fog,

csendesen szúrtak

a kardok.

A föld mélyvörös

volt,

az eget felhő

takarta.

Talán győztünk…

Lassú öregember

volt az idő.

A sok test, hús

rohadt.

A földet kimosta

az eső.

Emlékek

hevertek, mindenfelé.

Jött egy szél

és a felhőkkel

a bűz is elment.

Ezen a mezőn

minden…

minden csendes.

S most fütyörészve,

az új csatát

várom.

Izanagi

Ó! Izanagi

jövőnket szülted. Sírtál.

Elfagyott szemed.

Kínzott mikor felnéztem,

eget akartam, ha lenéztem.

Felkutattalak, de jaj,

riadtan hagytalak a pokolban.

Új kőkorszak

Bölcs akarok lenni, mint Isten.

LSD! A fiktívnél is nagyobb leszel!

Ugrálj az utcalámpa körül,

új kőkorszak üdvözöl, örülj!

Kirúgod házad alapzatát,

imádod a halál kultúráját.

Két gyermek sirat száz öreget,

majd maguktól, melléjük fekszenek.

Összegzés töredék

Volt héja nászom, majd lotyó Fannim.

Megragadtam saját magam,

teltek az évek és én megragadtam.

Tiszta most az avar, ami véres volt,

más héják sikítanak most.

Utáltam a vérem és jobban az övét.

Égről tengerbe hull a bogár,

a fenéken fekve alussza álmát.

Haikütem, hozzád Szellő

Bús Ronin vagyok,

hüvelybe ragadt karddal.

Furcsa érzés így,

távol az a sok szép szín,

borzong a napfény,

mikor válladon lefolyik.

Kezemet mosom,

nedveiddel vegyült sugarakban,

arcomra csapom,

csípi a szemem és nevetsz.

Vagy inkább kuncogsz.

Nem tudom mikor kértem

első kegyelmet.

Talán még azt sem, mellém

mikor leheltek.

Biztosan…

…jól vagyok. Igen.

Alszom, ébredek, alszom.

Amit nagyapám

el nem követett, attól

kell félnem. Itthon már csak ilyen.

Bogarak röpködnek a

fejemben néha.

Apró kis tücskök, régi

harcok foglyai.

Kedves Pályázónk, Fiatal Irodalombarátunk!

     Az Eszterházy Károly Főiskola és a Miskolci Egyetem közös hallgatói irodalmi pályázata és az ezzel kapcsolatos elbírálási folyamat lezajlott.

Kilencedik éve hirdetjük ezeket a pályázatokat és már harmadszor nemzetközi szinten. Szeretnénk, ha a Kárpát-medence magyar nyelven tanuló egyetemistáinak anyanyelv ápoló fóruma lehetne a Kortárs Hangon irodalmi pályázatunk.

Örömünkre szolgált, hogy meghívásunkra a meghirdető Eszterházy Károly Főiskola és a Miskolci Egyetem mellett még 7 egyetem, főiskola hallgatói tiszteltek meg alkotásaikkal, közel félszázan.

A fölkért hivatásos irodalmi szakemberekből álló zsűri elbírálta a pályázatokat. Ennek eredményeként a pályázók kétharmadát, 33 alkotót ítélt a költészetnapra a pályázat anyagából készülő válogatott hallgatói kötetben megjelenésre méltónak:

MAROSVÁSÁRHELY                                             

Sapientia EMTE

Pálffy Tamás Szabolcs, Kézdi Csenge, Molnár Beáta,

Orvos-gyógyszerészeti Egyetem

Janszenovics Lilla-Anna

KOLOZSVÁR

Babes-Bolyai Tudomány Egyetem

Kocsis Kitty, Kovács Bea,

Pál Tamás,

NAGYVÁRAD

Partiumi Keresztény Egyetem

Benczi Boglárka, Balla Sándor,

Covaciu Norbert

NYÍREGYHÁZAI FŐISKOLA

Pazonyi Dóra, Fodor-Nagy Gergely,

Kozák Klaudia 

SZENT ATANÁZ GÖRÖGKATOLIKUS HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA

Baranyi Károly

DEBRECENI EGYETEM

Balogh Péter

MISKOLCI EGYETEM

Nagy Laura, Fiam Csilla, Győri Tamás,

Hangácsi Zsuzsanna, Aranyosi Gergő, Gregor Hanna, Soltész Gabriella, Kiss Krisztián, Gáborfi Balázs, Tóth Beáta

EGER, Eszterházy Károly Főiskola

Balogh Gergő, Kovács Balázs,

Illés Ilona, Kiss Dávid, Fegyverneki Gergő, Hamar Róbert, Buka Zsuzsa, Klujber Márta.

21

Megnőni az élet kezén mint a köröm.
Lesz nevelésből zsarnokság.
Lesz a levegőből hiánycikk.
Lesz barátból idegen
ismerősből szerelem.
Lesz az ígéretből sírás,
pirulásból kúrás.
Tehetségből örök reménység,
gazdagságból szegénység.
Fiúból férfi, nőből lány.
A kezed keményből lágy.
Porszemből ember,
egyéniségből egyke.
Gyermekből jövő,
a jövőből a fű kinő.

Javulás nyavalyái

Az érzés lábnyoma bele fúródott a hátamba.
Ropogott is mint a friss hó.

„A hívott szám nem létezik.”
Létezik az csak nem tudsz ukránul.

Őrt állok a tested előtt,
rendíthetetlen és merev tartással.
Úgy hiszem, ezt teszem.

Szellem a palackban

Néha kiszabadulok.

Valamit kitöltök és mállok,

mint a kenyér a tejben.

Szétterjedő lelkiismeretem

körülvesz téged, és talán meg is tölt.

Jó mulatást

Mivel az életem ajándék, nem baszom a falhoz.

Inkább vagyok unalmas, mint törött,

leszek poros, és emlék.

Hülye vagyok, de tudom mi az, hogy szeretni.

Akarom azt a világot

szembe megyek a téllel,

fia voltam, ellensége vagyok.

Hóval takart, és én elolvasztottam.

Fekete ereket törtem le az égről.

Semmi nem elég igaz?

Emésszük fel az embereket,

támadjuk meg Istent.

Hívjuk fel  a legközelebbi kurvát,

igyunk vele, döntse el, ki fagyosabb.

Nem érzem a szemem.

Nem érzem az időt, és hogy hol kezdődik a holnap.

Akarom azt a világot,

ahol vérrel keresztet festek a homlokokra.

Ahol melegen eszik meg a szívem

Hívjuk fel azt a kurvát,

elszívom melegségét.

Haiku

Ülök és írok,

tátogok a papírra,

poharam üres.

Otthonom bástyái

Már nem ismernek az emberek.

Látják hogy valaha más volt a hajam,

a szemem máshogy csillogott.

Már nem is vagyok fontos,

nem kapok jegyet.

De a tárgyak ujjonganak értem.

A Kossuth-szobor mosolyog rám,

kérdi, hogy vagyok?

Az ajtók maguktól nyílnak,

a radiátor magányosan üdvözöl.

Nekidőlök, mint régen.

A gyerekek meglepetten:

"Mit keres itt ez az idegen?"

Ott az ablak, amit miattam cseréltek,

amin kimásztam és szöktem.

Utódok közt zenél a folyosó.

Tapasztalt, barátságos öreg vagyok.

Artemisz átölel, gyermek lettem,

zavart voltam,

pedig mást ígértem.

Ez voltam itt mindig,

most újra emlékszem.

Sziget voltam, és elöntött a víz.

A számban kong egy régi íz.

Tanították nekem ezt, ezek a falak,

de rossz diák voltam.

Kimentem, Kossuthra néztem,

Ő tudta, ha féltem.

"Vigyázok rá." Ígérte.

Ennyi elég volt, mosolyogtam,

elköszöntem.

Büntetés

 Félelmetes a belső hang.

Vagyok, bár lehetnék máshogy.

Karcos,

akár egy barlangrajz,

a történetem az arcomra van festve,

fejtsd meg ha akarod, ha tudod.

Huszonegy éves gyermek a sarokban.

Saját szárnyáról tép le egy tollat és tűzi a hajába.

Most indián vagyok.

Excalibur

Feltűnt már?

Fáradunk.

Összemaszatolom az ajkad.

Érzem a rumot.

Te azt érzed, hogy én érzem.

Most tűnt fel.

Hogy semmi nem jött el.

A kőben maradok.

Várok, hátha valaki tud majd forgatni.

De csak most tűnt fel.

Egy tóban vagyok.

Iszapba süllyedve fekszem.

Fázom.

Nem most tűnt el…