Hullt a könnyed? Úgy igazán
egyszer?
Tartsd csak vissza, nyomodban
ne rohadjon a növényzet.
Sós vizet ittam tengeredből,
és szebb halált nem várhatok.
Rám csodálkozol, hogy
felfalom magam?
Hisz éhezem.
Csoda, hogy bőségedben ilyen
gyorsan feladtál?
Szégyelld, vagy sikolts. Tégy
úgy, hogy nem vagyok.
Fuss messze tőlem, szíveddel
más zsebét töltsd meg.
Szavakkal a padlás úgy is
tömve.
Megbújok a kínkeservben, amit
a csecsemő ordít,
amit a kerék alá került kutya
nyüszít.
Hol az örökké élő, magányában
kúszik.
Megmaradok. Eléd állok
és kirohad majd a növényzet. 
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése