A Farkaskölyök 4

Rosszul aludt az este. Ideges volt, mert nem tudta mi a küldetése.

Mikor elaludt, semmi bíztatót nem álmodott.

Egy széles torony tetején állt, előtte elterült a hajdan hatalmas, varázslatokkal és népekkel nyüzsgő Sötétalkony. Éjszaka volt, az égen csak kis bárányfelhők keringtek, a holdfényben olyanok voltak, mint kis füstcsónakok, amik eltévedtek a város felett.

A fehér és piros ruhában volt. Csuklyája alól lenézett a városra. Olyan magasan volt, hogy a bordélyházakból kitámolygó emberek csak kis bogaraknak tűntek.

Hírtelen a háta mögött egy hang szólította meg. Ijedten megfordult, és egy feketén füstölő lány állt előtte, nem ismerte, soha nem látta ezelőtt.

A lány teste füstté vált, a fekete lebegő szálak olyan gyorsan Gara elé kúsztak, mint egy vízisikló, majd előtte ismét egyesültek és a lány már közvetlenül előtte állt.

Az ismeretlen alak felemelte a kezét és megérintette az arcát és megszólalt.

-          Kússz a fényben és ússz a sötétben.

Gara nem értette, mit akar ezzel a lány.

-          Figyelj minden szárnycsapásra.

A lány hangja éppen olyan törhetetlen és andalító volt akár a tenger morajlása. De még mindig nem értette, mit akar tőle.

A fekete füstszálak most az arcára fonódtak, és mikor kitisztult, Sachi arca volt ott. Átölelte Garát, szerelmesen, erősen, kötélként.

 - Soha ne hagyj magamra egy napnál tovább. Soha! Ígérd meg! – Hangzott el a kérés Sachi szájából, amit egyszer már kimondott a Lekkerek lovagi tornája után.

Gara is átölelte a bal karjával. Magához szorította és érezte a lány illatát, egy pillanatra azt érezte, hogy mindez valódi, míg meg nem csapta az orrát a füstszag.

-          Soha. Ígérem, nem hagylak el. Nincs olyan kard, és törvény, – De van olyan árulás – ami elmozdíthatna.

A lány a fejét még erősebben Gara mellkasához szorította. Ő a jobb kezét felemelte, és az alkarján a rejtett penge előugrott. Egy gyors, tiszta és erős mozdulattal a hideg acél Sachi bordái között átcsúszva átdöfte a szívét.

Mikor a jobb karját a pengével együtt leeresztette a lány összeesett. Gara még mindig a karjában tartotta, és fél térdre ereszkedett. Belül piros, kívül fehér csuklyája alól végignézte, ahogy a lány teste lassan füsté lesz, és eggyé válik az égen kavaró felhőkkel.

Mikor a test teljesen szétfoszlott, felállt és a torony széléhez ment. Egy utolsó pillantás erejéig odafordult ahol a lány utoljára megszólalt, majd leugrott.

Zuhanás közben kezeit széttárta, csuklyája lecsúszott a fejéről, haját vadul rázta a szél. Majd az Éjelivíz hideg áramlatába csapódott.

Ekkor hírtelen felriadt. Körbenézett és megnyugodva könyvelte el, hogy Sötétalkonytól roppant messze van, az Éjelivíz szintén ennél sokkal északabbra ömlik bele a Vastagostorba. Egy sivatag közepén vagyok, és csak álmodtam.

Ezután már nem tudott visszaaludni. Kényelmetlen volt minden póz, és az álma járt a fejében. Hideg is volt. Egy sivatagban az éjszakák rettentő hidegek, keleten sosem fázott így.

A vidék még is tele volt hangokkal, az élővilág sokszínűségét bizonyítva. Gara ezeket próbálta figyelni, hogy elszenderedjen.

Nem sok sikerrel.

Roff jött a felszabadítással. Ébresztőt fújt. Eddig sem aludt, és tudta hogy már nem is fog. Még is valahogy kötelességének érezte, vagy csak muszálynak, mert a többiek is aludtak.

Ennek viszont vége, Roff érces hangjával mindenkit felébresztett, Kadosa és Kara könnyen felébredtek, a többiek meg nem akartak újat húzni Roff-fal.

Mindenki némán végezte a dolgát. Ettek egy kis szárított húst, és ittak egy kis teát. A keletiek mindig hordanak maguknál teafüvet. Kis edényben főzték meg, míg a húst rágcsálták. Majd felnyergelték a lovaikat, ezt is némaságban.

Mielőtt elindultak volna a négy fiú megállt egymás előtt.

-          A fények legyenek veletek rejtett utatokon. – Búcsúzott ezzel Gara.

-          Veled is testvérünk. – felelt Nimród és kezet fogott vele. Ryan és Colin mindegyikőjüket meg is ölelte.

Hátat fordítottak egymásnak és különböző irányba indultak. Délnek, Északnak és Nyugatnak.

Éljétek túl, és röhögjünk bele a világba, legyünk legendák!

Garát Roff kísérte. Folyókon, zöld réteken és sivatagokon keltek át. Igaz egy idő után már csak homokot látott.

Dél lehetett mire Gara megkérdezte.

-          Nos hát mi lesz a küldetésem?

Roff kicsit visszafogta a lovát és belekezdett.

-          Már jártál Sötétalkonyban. Először ott lesz dolgon.

-          Gondoltam hogy nem rögtön Askil.

-          Nyugatiakkal lesz dolgod. Zalán nagyúr úgy véli Sötétalkonyban, vannak még hasonló bölcsességek, mint amit a Lekkerek őriznek az Őrszemben. Ezt a gyanúját persze nem osztotta meg a többi nagyúrral. Te mész el Sötétalkonyba és tudd meg talált e valamit. Ha igen, szerezd meg.

-          Te nem jössz? – csúszott ki a kérdés Garából.

-          Nem. Én Askilban várok majd rád a Sellő Lankái fogadóban.

Van némi elképzelésem milyen fajta fogadó ez.

 - Tessék egy kis pénz, 10 arany és 30 ezüst. – Odadobta Garának. Ez egy kisebb vagyon volt. – Találkozunk a Sellőben! – Egy időre ezek voltak Roff utolsó szavai hozzá. Fabry Roff gyors keleti lovával gyorsan távolodott.

Egy darabig Gara csak állt a sivatag közepén és nézett Roff után. Sötétalkony, sötét hely, sötét álmokkal. Szeretem azt a helyet.

A Fekete nép távozásával Sötétalkonynak nem lett új ura. Épületeinek egy részét a háborúban rongálták meg, de az idő és az építkező környékbeliek sokkal több követ hordtak el. Néhány torony még most is áll, a megmaradt lakosság meg teljes mértékben az alvilághoz tartozik. A piacon csak lopott dolgokat lehet venni, városi őrség nincs, egyetlen címeres úr sincs. Minden jóravaló utazó kerüli a város.

Ott nevezték el Farkaskölyöknek.

Mikor Roff végleg eltűnt a forróságtól remegő horizonton, lovát északnak fordította, Sötétalkony irányába. Most nem akart találkozni senkivel, sem karavánokkal, sem magányos vándorokkal, de még azzal a furcsa társasággal sem.

Az álom járt a fejében. A mondatok, amit Sachi mondott, az érzés, amikor átölelte, és a mozdulat, amikor megölte. Be kellett vallja magának, hogy hiányzik neki a lány.

Kár ezen gondolkodnom, csak kínlasztom magam. Elvégzem a küldetést, haza megyek és elveszek egy jóravaló keleti lányt.

Lassan visszaért a folyókhoz. A Vastagostort nem volt nehéz felismerni, az a legnagyobb folyó az Ostor völgyben és majdnem az összes többi benne végződött, az Éjelivíz is, így csak követte a folyót felfelé.

A város nem volt messze. Másnap délre el is fogja érni.

Mikor a nap kezdett nyugovóra térni megállt, leszállt lováról, megitatta. A folyó mentén zöld volt a vidék, így tűzi fát is talált. A tábor tűzet egész éjszaka táplálni tudja, majd amikor a tűz már égett, leöltözött és megmártózott a folyóban.

Mire kijött a teának való víz is felfőtt.

Nem vacsorázott, nem volt étvágya.

Még mindig az álom járt a fejében, de mostanra már rábeszélte magát, hogy helyesen tette hogy az álomban is megölte. Ettől kicsit megnyugodott és el tudott aludni, hogy aztán ugyan azt álmodja.