Végig robog rajtam egy
rég elfeledett érzés.
Dobban, robban, lobban
majd hatalmasat koppan
a belsőm alig tele lévő
tere.
Fáztam, megtorpantam.
Feje mellkasomra hajtva,
gyöngéden zavaró
és még is izgató
macska hangon ennyit kérdez:
„Én vagyok a legszebb?”
rég elfeledett érzés.
Dobban, robban, lobban
majd hatalmasat koppan
a belsőm alig tele lévő
tere.
Fáztam, megtorpantam.
Feje mellkasomra hajtva,
gyöngéden zavaró
és még is izgató
macska hangon ennyit kérdez:
„Én vagyok a legszebb?”
Nem feleltem.
Nyelni se mertem.
Őrült közönyösségem ilyenkor agyon vert.
Lustaság? Mélaság?
Áhhh… művészlélek.
Nyelni se mertem.
Őrült közönyösségem ilyenkor agyon vert.
Lustaság? Mélaság?
Áhhh… művészlélek.
De fáj hogy belsőm és szám között
millió kilométeres táv felzabálta a szavaim.
Szép volt.
Szebb mint bármi lehet.
Romantikus közhely
a csillag, hold, napfény.
millió kilométeres táv felzabálta a szavaim.
Szép volt.
Szebb mint bármi lehet.
Romantikus közhely
a csillag, hold, napfény.
Ez emberi volt.
Ez lélek volt.
Ez lélek volt.
Így hát. Ezt kérdezzék tőlem.
Ezt este és reggel.
Az utcán, a járdán tépő szélben.
Ezt a vízben úszva a tenger parton.
Ezt a halálos ágyon.
Szorítsák hozzá tarkómhoz.Ezt este és reggel.
Az utcán, a járdán tépő szélben.
Ezt a vízben úszva a tenger parton.
Ezt a halálos ágyon.
És majd válaszolok egyszer.
Egyszer.
No lám, kibújt a szög a zsákból. Már aki ért hozzá és szakmában van, annak átjön egy kép, a mondanivaló. Ne akarjon az ember túl hamar felnőlni. Hosszas kibontakozásom során már én is rájöttem.
VálaszTörlés